Dél-Dunántúli Regionális Alapítvány

MENÜ

A Dél-Dunántúli Regionális Alapítvány "Rendhagyó múltidézés, rendhagyó történelem" elnevezésű program sorozatának keretein belül rendhagyó történelem órát tartott, interaktív beszélgetéssel Beszeda Gáspár történelem szakos tanár.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a rendezvényre sok fiatal érdeklődő eljött és sokan aktívan részt vettek a programban. Köszönjük a személyes emlékek megosztását a kollégiumi nevelőknek a korszak eseményeivel kapcsolatosan.

Külön köszönjük az együttműködést a program megvalósításában a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményének.

Asztali nézet